Olaszország

Milánó

 

A kelták által alapított Mediolanumot i. e. 222-ben a rómaiak foglalták el. 286-ban Diocletianus császár Rómából egy időre ide helyezte át a Nyugatrómai Birodalom fővárosát, majd ennek bukása után a Lombard Királyság része lett. 

Róma

Története több mint két és fél ezer évet ölel fel. A Római Királyság, a Római Köztársaság és  a Római Birodalom fővárosa volt. Utóbbi Nyugat-Európa és a Földközi-tenger menti országok hatalmi központja volt az i. e. 1. századtól az i. sz. 7. századig.

2000-es években Róma volt a világon a 11. és az Európai Unióban a 3. leglátogatottabb város, továbbá a turisták legnépszerűbb olaszországi célpontja. Központját az UNESCO a Világörökség részének nyilvánította. Múzeumai és műemlékei, mint pl. a Vatikán múzeumai és a Colosseum a világ 50 leglátogatottabb turisztikai célpontjai között vannak.

Nápoly

Vezúv és a Campi Flegrei között félúton fekszik Nápoly. Az első telepesek a környéken rodoszi görögök tengerészek voltak, akik Parthenopé néven alapítottak várost a környéken. 

Firenze

Az Itáliai-félsziget csaknem közepén elhelyezkedő Firenze, közel 370 ezer lakosával, Olaszország nagyvárosai közé tartozik. Az Arno folyó partján végighúzódó, hosszú történelmi múltra visszatekintő város Toszkána régió székhelye és egyben kulturális központja. A várost olyan hírességek neve fémjelzi, mint a Medici család, Amerigo Vespucci, Dante Alighieri, Francesco Petrarca, Sandro Botticelli, Michelangelo Buonarroti, Franco Zeffirelli, Guccio Gucci és még számos tudós, felfedező, művész.

Vatikán

 

A Vatikán, hivatalos nevén Vatikánvárosi Állam, gyakran Vatikánváros. A világ legkisebb területű és népességű független állama, melyet teljes egészében körülvesz Róma, Olaszország fővárosa.
A Vatikán szolgál a Szentszék függetlenségének biztosítékául. A Vatikán államfője a pápa, aki mint abszolút monarcha vezeti azt. A Szentszék, a katolikus egyház központi kormányzata, ami a városban működik.. 

Pisa

Firenzétől 85 km-re fekszik, vonattal 45-60 perc alatt elérhető, ezért akik Firenzébe látogatnak, könnyen megnézhetnek egy másik híres várost is, ill. Pisa meglátogatása esetén szinte kötelező Firenze is.

Ki ne hallott volna már a pisai ferde toronyról? Valljuk be, ha az nem dőlt volna meg, sokkal kevesebben látogatnának ebbe a 90 ezer lakosú, a Dóm tértől eltekintve, olasz szinten viszonylag jellegtelen kisvárosba. Pisa a ferde tornyon kívül tényleg csak 1-2 nevezetességet tartogat.

Milánó Card

Érvényes a nyilvános tömegközlekedési eszközökön, múzeumokban, látnivalóknál.
Különböző kedvezmények éttermekben, üzletekben.

A KÁRTYA IRODÁNKBAN ÁTVEHETŐ

Price: 0 Ft
Kérem, válassza ki Önnek melyik lenne a megfelelő!
A kártya / jegy adott napra szól. Kérjük, adja meg a felhasználás dátumát. Pl.: 2021.05.01
A jegyek névre szólnak. Kérem adja meg mindenki nevét, vesszővel elválasztva több nevet is meg tud adni.
Kérem, válasszon milyen módon szeretné megkapni.

Velence

Velence épületeit egymáshoz közel álló, vörösfenyőből készült cölöpökre építették - mert ez a fa a víz alatt nem rothad el - amelyek belenyúlnak a tengerfenék homokos és agyagos rétegeibe is, közel 8 méter mélységig. A cölöpök felett isztriai mészkő képezi az épületek alapjait. A házak megtámasztására használt fákat a mai Szlovénia nyugati területein vágták ki, ezzel a mai Kras, Lika és Gorski kotar régiók sivárságát okozva. A pillérek nagy része sok évszázad után még ma is érintetlen.

Velence - Szt. Márk harangtorony / Campanile

 

A harangtorony  az olaszországi velencei Szent Márk-székesegyház különálló harangtornya a Szent Márk téren.

Price: 0 Ft
A kártya / jegy adott napra szól. Kérjük, adja meg a felhasználás dátumát. Pl.: 2021.05.01
Kérem, adja meg milyen tetszőleges órában szeretné felhasználni a jegyet.
Kérem, válasszon milyen módon szeretné megkapni.

Milánó Card + Dóm jegy + retúr transzfer

Minden ami Milánó város látogatáshoz szükséges.

  • Milano Card 3 napos a tömegközlekedéshez.
  • Milanói Dóm belépőjegy
  • Milánó reptér és a város közötti retúr transzfer

A KÁRTYA IRODÁNKBAN ÁTVEHETŐ.

Price: 0 Ft
Kérem, válassza ki Önnek melyik lenne a megfelelő!
Kérem, válassza ki Önnek melyik lenne a megfelelő!
A kártya / jegy adott napra szól. Kérjük, adja meg a felhasználás dátumát. Pl.: 2021.05.01
Kérem, adja meg milyen tetszőleges órában szeretné felhasználni a jegyet.
A kártya / belépőjegy névre szól. Kérjük, adja meg a felhasználók neveit. Egyszerre több nevet is megadhat.
Kérem, válasszon milyen módon szeretné megkapni.
Itt megadhatja, a rendelés pontosításához szükséges információkat.

Oldalak