Barion Pixel

Vatikán

A Vatikán, hivatalos nevén Vatikánvárosi Állam, gyakran Vatikánváros. A világ legkisebb területű és népességű független állama, melyet teljes egészében körülvesz Róma, Olaszország fővárosa.
A Vatikán szolgál a Szentszék függetlenségének biztosítékául. A Vatikán államfője a pápa, aki mint abszolút monarcha vezeti azt. A Szentszék, a katolikus egyház központi kormányzata, ami a városban működik..

A Szent Péter-bazilika a római katolikus egyház első számú szentélye, a négy nagy bazilika (basilica maior) egyike, a világ második legnagyobb keresztény temploma. A Vatikán állam területén épült, befogadóképessége körülbelül 60 000 fő. Szent Péter apostol sírjára építették, ennek ellenére nem ez a templom a Római egyházmegye székesegyháza, hanem a Lateráni bazilika.

Belső hosszúsága 211,5 méter, magassága 132,5 méter, alapterülete körülbelül 15 160 m², ezzel a Szent Péter-bazilika a világ egyik legnagyobb belső terével rendelkező építménye.

VII. Sándor pápa 1656-ban megbízta Berninit a tér kialakításával, és a munkálatok gyorsan, 1657 és 1667 között be is fejeződtek. A tér kiterjedésével és a városhoz kapcsolódásával a kupola ellenpontja lett, a diadalmas egyház jelképe. Elrendezésében nagy szerepet játszik, hogy különböző szertartásokat és körmeneteket tartanak itt, és a templom melletti palota lodzsájáról adja a pápa karácsonykor és húsvétkor áldását Rómára és a földkerekségre (urbi et orbi). A térnek a befogadó formája ezeknek a feladatoknak felel meg.

Sixtusi-kápolnában Michelangelo freskóival NEM a bazilika része, az a Vatikáni múzeum meglátogatásával tudja megnézni. A kupla látogatása lehetséges a bazilika meglátogatása után, a helyszínen vásárolható külön jegy akár a lépcsőn, akár a liftel történő feljutásra.

0
    0
    Kosár
    A kosár üresVissza az oldalra