Barion Pixel

Róma OMNIA kártya 72 órás

Ft

Omnia vásárlása esetén részvételi jegyet tudunk adni, mely két részből áll. Egyik része egy Omnia Card, amely érvényes a vatikáni területek látogatására a felsoroltak szerint és városnéző buszozásra, másik része pedig egy Róma Pass kártya (kivéve gyermek jegy esetében), ez tartalmaz 2 ingyenesen megtekinthető látnivalót listából választva, valamint 72 órás tömegközlekedési lehetőséget. A kártya mindkét részére a használat előtt Rómában az egyik megadott beváltási ponton ki kell váltani (2 db fizikai kártyát fognak kapni), a tartalmazott szolgáltatások csak a fizikai kártyák birtokában lesznek használhatók.

A kártya mindkét része az első használattól fog aktiálódni (akár közlekedési eszközök használata során vagy pedig az első nevezetesség látogatása során) és innentől fog számítani a 72 órás érvényességi idő.

Választható kártya típusok:

  • Felnőtt (18+)
  • Gyerek (6-17 éves korig, be nem töltött 18 éves korig)

A gyerek Omnia kártya nem tartalmazza a Róma Pass-t!

Egyes múzeumokba a belépés 18 éves kor alatt ingyenes, de időpont foglaláshoz kötött, EU-s állampolgároknak 18 és 25 éves kor között kedvezményes, a közigazgatási határon belüli tömegközlekedés gyermekek részére 10 éves kor alatt ingyenes, ha fizető felnőttel együtt utaznak.

Beváltási pontok a városban több helyen:

  • St. Péter tér környéke
  • Lateráni komplexum környéke
  • Carcer Tallianum környéke

A beváltási pontokról címekkel és nyitvatartási időkkel a vásárlást követően kapnak pontos tájékoztatást.

A szolgáltató fenntartja a változtatás jogát!

Az Omnia Card megvásárlása önmagában még nem garantálja a belépési lehetőséget sem a Colosseumba, sem pedig a Vatikánba. A kártya birtokában is csak időpontfoglalással látogathatók ezek a nevezetességek. Foglalásra a szabad helyek függvényében van lehetőség.

A lefoglalt időpontok nem módosíttathatók, nem töröltethetők és nem visszatéríttethetők. A lefoglalt időpontok minden esetben csak az érvényes kártya (Róma Omnia/ Róma Pass) felmutatásával együtt érvényesek.


A Colosseum és a Vatikán is csak előzetes időpont foglalással látogatható!

Colosseum időpont foglalást intézhetik egyénileg a tájékoztató anyagokban található linkeken keresztül vagy pedig kérhetik rendelés során kollégáink segítségét vagy utólag is megrendelhetik az időpontot kártyáik mellé kollégáinktól e-mailben.

Colosseum időpont nem foglalható minden hónap első vasárnapjára.

A Colosseum időpont foglalásnál kiválasztott napot van lehetőségük megadni, melyen belül a Colosseum igazolja vissza a pontos belépési időt a szabad helyek függvényében.

 

 

Amennyiben a Róma Pass kártyát a Colosseum látogatásra szeretné felhasználni, a Colosseum kombinált belépőjegyet kapja, mely az alábbiakat tartalmazza:

Colosseum emeletek

A belépőjegy érvényes:

  • Colosseum földszint és első szintje / First level
  • Forum Romanum területére
  • Palatino domb területére és az Imperial Forum területére
  • Belépési lehetőség az időszaki kiállításokra

A belépőjegy nem érvényes:

  • Colosseum alagsor, aréna kilépés / Underground
  • Colosseum 2. és 3. emelete / Second floor, third floor
  • SUPER sites

 

A belépőjegy az első használattól számított 24 óráig érvényes a 3 terület egyszer-egyszer történő megtekintésére, melyen belül a Colosseumba fix belépési időpontot kap. A Colosseumba a kapott időpontban tud csak belépni, korábbi vagy későbbi időpontban nem. A Colosseum időpont foglalás csak a fizikai Róma Pass kártyával együtt felmutatva lesz érvényes!

 

A Colosseumba gyermekek részére is van lehetőség időpont foglalásra, függetlenül attól, hogy az ő Omnia kártyájuk a Róma Pass-t nem tartalmazza. 18 éves kor alatt a Colosseum ingyenesen látogatható, de időpontfoglalás meglétéhez kötött. Ha gyermek Omnia kártyát is vásárol, legyen kedves az ő részére is kiválasztani a Colosseum időpont foglalást, szívesen elkészítjük az ő részére is. A gyerekek időpont foglalását a Colosseum minden esetben 18:00-ás , 15:15-ös vagy 17:15-ös belépési időpontra igazolja vissza, a gyerekek időpont foglalása úgynevezett „nyitott jegy” , amely a rajta szereplő 18:00-ás, 15:15-ös vagy 17:15-ös belépési időponttól függetlenül adott napon belül bármikor egyszeri belépési lehetőségre jogosítja a gyermeket. A gyermek a felnőttel egy időben is beléphet akár.

18 éves kor alatti gyermekek részére az előre foglalható, adott napra és időpontra szóló ingyenes jegytípust 2023.05.01-től történő belépések esetében a Colosseum megszünteti. Amennyiben gyermeke részére ingyenes jegyet szeretne, azt a Colosseumnál helyszíni sorban állást követően tud igényelni. Ha nem szeretnének a helyszínen ingyenes gyermek jegyért sorban állni, a gyermekek részére is javasoljuk a  felnőtt Omnia kárya vagy pedig külön a Róma Pass kártya megvásárlását, mely mellé adott napra és időpontra szóló Colosseum időpont foglalás kérhető. Amennyiben gyermekének gyerek Omnia kártyát vásárol, a Colosseumba junior jegyet tud váltani részére eklővételben vagy a helyszínen sorban állást követően fog tudni ingyenes jegyet kérni a Colosseumba.

Vatikán időpont foglalást intézhetik enyénileg a jegyen található linken keresztül vagy pedig lefoglalhatják időpontjukat az Omnia kártya rendelése során weboldalunkon keresztül is.

A Vatikán vasárnaponként nem látogatható, vásárnapra eső dátumokra nem tudunk időpontot foglalni.

A Vatikáni időpont foglalás alapján magát a belépőjegyet az Omnia kártyák átvétele során egyeztetésre kerülő e-mail címre fogja megkapni a kártyák átvételét követően az időpont foglalási visszaigazolást megelőző 24 órában.

Amennyiben a Vatikán időpont foglalást irodánktól kérik, elkészítjük mellé a Szent Péter bazilikába szóló audioguide időpont foglalását is ha az lehetséges, a Vatikán múzeum belépési idejéhez igazítva. A Vatikán múzeum látogatására napot tudnak megadni, mely napon belül a pontos belépési időpontot a múzeum igazolja vissza a szabad helyek függvényében.
Továbbá a Vatikán időpontfoglalás mellé elkészítjük Önöknek a Carcer Tallianum / Mamertinus börtönbe szóló időpont foglalást is, mely a Vatikán látogatástól eltérő napra szól, amennyiben Colosseum időpontfoglalást is kért, a Colosseum látogatással fog azonos napra szólni. A Mamertinus börtön belépő a visszaigazolt Colosseum időponthoz igazítva kerül foglalásra.

A Szt. Péter bazilikába audioguide igényelhető, melyhez átmenetileg személyigazoló okmány letétbe helyezése szükséges a látogatás időtartamára. Az időpont foglalás az audioguide-al együtt az Omnia irodákban kérhető.

A kapott időpontok előzetesen nem módosíttathatók.
Előzetes időpont foglalások hiányában a szabad helyek függvényében az Omnia Card csapatától tudnak időpontokat kérni kártyáik mellé a fizikai kártyák átvétele során. 

A választott napon belül pontos belépési időpontot kap a szabad helyek függvényében.
A választott napon belül pontos belépési időpontot kap a szabad helyek függvényében.
Termék összesen
Opciókkal összesen
Mindösszesen
Leírás
Különleges
Térkép
Vásárlási tájékoztató

Leírás

72 órás Róma Omnia kártya. Érvényes a tömegközlekedési eszközökön, Vatikáni múzeumba és a kápolnába, múzeumokban, városnéző buszra és látnivalóknál Rómában.

Részletesen:

  •  a tömegközlekedési eszközök korlátlan használata 72 órán keresztül,
  •  2 római múzeum vagy látnivaló ingyenes megtekintése a Róma Pass listájából választva,
  •  ingyenes városnéző busz /Open Bus Vatican&Rome/
  •  ingyenes vatikáni belépő
  • Belépőjegy a Lateráni (Keresztelő Szent János) bazilikába, audioguide-al
  • Carcer Tallianum belépő (Mamertinus börtöne)
  • Basilica of Santa Maria in via Lata alagsor látogatás ingyenesen
  •  ingyenes belépési lehetőség a vatikáni területek egyes helyeire
  •  különböző kedvezményeket biztosít múzeumok, látnivalók, rendezvények, és számos kiállítás, stb. árából is,
  • kedvezmények – Bikes, Segways és Guide Rentals.
  •  ingyenes várostérkép a csomagban.

 

Tömegközlekedés:
A tömegközlekedési eszközök korlátlan használata 72 órán keresztül Róma város közigazgatási határain belül. (Csak a felnőtt Omnia Card tartalmazza) Repülőtéri bejutásra nem alkalmas.

Vatikán tulajdonába lévő épületek esetén: 
Ingyenes és soron kívüli belépéssel:

  • Vatikáni múzeumba és a Sixtusi-kápolnába (időpont foglalás szükséges)
  • Többnyelvű audio-guide a Szent Péter bazilikába
  • Belépőjegy a Lateráni (Keresztelő Szent János) bazilikába, audioguide-al, belépési lehetőséggel a kincstár múzeumba. (a Sancta Sanctorum belépési lehetőséget nem tartalmazza)
  • Vatican&Rome panoráma tetős városnéző buszozás
  • Carcer Tallianum belépő (Mamertinus börtöne) 
  • Basilica of Santa Maria in via Lata alagsor látogatás ingyenesen

Open Bus megállói

1 -Vaticano – Castel Sant’Angelo
2 -San Giovanni dei Fiorentini
3 -Santa Agnese in Agone – Piazza Navona
4 -Torre Argentina
5 -Santa Maria in Ara Coeli (direction Termini Station)
6 -Santi Apostoli
7 -Santa Maria degli Angeli
8 -Termini Station
9 -Santa Maria Maggiore
10 -San Giovanni in Laterano
11 -Colosseo – San Gregorio al Celio
12 -Circo Massimo – Santa Sabina all’Aventino
13 -Teatro Marcello – Santa Maria in Campitelli
14 -Santa Maria in Ara Coeli (direction San Pietro)
15 -Largo Argentina – Santa Maria ad Martyres
16 -Vaticano – Castel Sant’Angelo

Róma Pass múzeumok/látnivalók:

A Róma Pass listájából választott 2 ingyenes belépőjegy múzeumi vagy régészeti területre (az első kettőként megtekintett látnivaló ingyenesen, a további helyekre kedvezményesen váltható belépő). (Csak a felnőtt Omnia Card tartalmazza.) Néhány érdekesség a listából:

  • Colosseum kombinált belépőjegy  (időpont foglalás szükséges)
  • Angyalvár
  • Capitólium
  • Circus Maximo
  • Villa Borghese

Róma Pass – Colosseum időpont foglalás
2019. március 1-től a Róma Passal rendelkezőknek is időpontot kell foglalniuk a Colosseumba. A Róma Pass vagy Róma Omnia kártyájával ingyenesen bemehet a Colosseumba, de csak akkor ha van időpont foglalása.
Ez egyénileg intézhető vagy vásárláskor irodánkban, illetve online. (az időpontfoglalásnak foglalási költsége van, abban az esetben is ha a foglalást egyénileg végzik ).

A gyermek Omnia Card a Róma Pass-t nem tartalmazza!

A szolgáltató fenntartja a termékek körének, kedvezmények mértékének, buszok megállóinak változtatására a jogot.


Róma Pass-t tartalmazó ingyenes vagy kedvezményes látnivalók közül egynéhány:

  • Accademia Nazionale di San Luca
  • Circo Massimo
  • Circo Maximo Experience
  • Forum Pass Super
  • Galleria Borghese
  • Galleria d’Arte Moderna di Roma Capitale
  • Galleria Nazionale d’Arte Antica in Palazzo Barberini e Palazzo Corsini – Palazzo Barberini
  • Galleria Nazionale d’Arte Antica in Palazzo Barberini e Palazzo Corsini – Palazzo Corsini
  • Galleria Nazionale d’Arte Moderna e Contemporanea
  • Galleria Spada
  • Journeys Through Ancient Roma
  • Mausoleo di Augusto
  • MAXXI – Museo nazionale delle arti del XXI secolo
  • Mercati di Traiano – Museo dei Fori Imperiali
  • Musei Capitolini
  • Musei Capitolini – Centrale Montemartini
  • Musei di Villa Torlonia ( Casina delle Civette, Casino Nobileú,  Serra Moresca)
  • Museo Carlo Bilotti Aranciera di Villa Borghese
  • Museo Civico di Zoologia
  • Museo dell’Ara Pacis
  • Museo della Repubblica Romana e della memoria garibaldina
  • Museo delle Mura
  • Museo di Casal de’ Pazzi
  • Museo di Roma
  • Museo di Roma in Trastevere
  • Museo di Scultura Antica Giovanni Barracco
  • Museo Napoleonico
  • Museo Nazionale degli Strumenti Musicali (reduced ticket only)
  • Museo Nazionale di Castel Sant’Angelo
  • Museo Nazionale di Palazzo Venezia (service with Roma Pass temporarily suspended)
  • Museo Nazionale Etrusco di Villa Giulia
  • Museo Nazionale Romano
  • Museo Nazionale Romano – Crypta Balbi
  • Museo Nazionale Romano – Palazzo Altemps
  • Museo Nazionale Romano – Palazzo Massimo
  • Museo Nazionale Romano – Terme di Diocleziano
  • Museo Pietro Canonica a Villa Borghese
  • Museum of Civilisations
  • Museum of Civilisations – Museo Nazionale Preistorico ed Etnografico „Luigi Pigorini”
  • Museum of Civilisations – Museo Nazionale dell’Alto Medioevo
  • Museum of Civilisations – Museo Nazionale delle Arti e Tradizioni Popolari
  • Museum of Civilisations – Museo Nazionale d’Arte Orientale
  • Palazzo Valentini – Archaeological Area of the Domus Romane
  • Parco archeologico del Colosseo, Foro Romano & Palatino
  • Parco archeologico del Colosseo, Foro Romano & Palatino – Colosseo (Anfiteatro Flavio)
  • Parco archeologico del Colosseo, Foro Romano & Palatino – Palatino e Foro Romano
  • Parco Archeologico dell’Appia Antica
  • Parco Archeologico dell’Appia Antica – Antiquarium Di Lucrezia Romana
  • Parco Archeologico dell’Appia Antica – Complesso di Capo di Bove
  • Parco Archeologico dell’Appia Antica – Mausoleo di Cecilia Metella e Castrum Caetani
  • Parco Archeologico dell’Appia Antica – Parco Delle Tombe Della Via Latina
  • Parco Archeologico dell’Appia Antica – Villa dei Quintili e Santa Maria Nova
  • Parco Archeologico di Ostia Antica
  • Terme di Caracalla
  • Villa di Massenzio e Mausoleo di Romolo

A fenti lista nem tartalmaz minden Róma Pass-al megtekinthető helyszínt, a látnivalók pontos, naprakész listáját a vásárlást követően tudjuk küldeni. A tartalmazott szolgáltatások változtatására a szolgáltató a jogot fenntartja


Érdekelhetnek még…

0
    0
    Kosár
    A kosár üresVissza az oldalra