Barion Pixel

Róma – Colosseum túra – alagsor és 3 emelet

A 3.emelet átmenetileg nem látogatható. Jelenleg az alagsori túrára tudunk jegyeket adni vagy kombinált belépőjegyet a Colosseumba. 
Colosseum túra – alagsor és a 3 emelet látogatása.
ÁTMENETILEG NEM ELÉRHETŐ

Idegenvezetővel, a teljes jelenleg nyitott látogatható terület megtekinthető.

Kategória:
Leírás
Különleges
Térkép
Vásárlási tájékoztató

Leírás

A Colosseum, ahogyan még sohasem láttuk

Sohasem látott arcát fedte fel a római Colosseum. Az ókori amfiteátrum az alagsortól egészen a harminchárom méter magas nézősorokig látogathatóvá vált. Az évente közel ötmillió turistán túl azonban főleg befektetőkre vár, hogy teljesen újjászülessen. A régészek egyik szeme sír, a másik nevet. Nemcsak a világ minden részéből érkező turistáknak, hanem az ókortudósoknak is élményt jelent a Colosseum először látogatható alagsorának és a negyven évig lezárt, mostantól ismét megnyitott harmadik emeletének a látványa.

Ugyanakkor attól tartanak, hogy a csoda nem tart sokáig: omlás veszélyezteti a nézőtér második szintjét, és akármerre tekintünk, látni, hogy az Örök Város jelképének tartott műemlék sürgős felújításra szorul.

Az idén újabb rekordot döntött a látogatók száma, augusztusig naponta 19 ezren tapostak végig a műemléken. Ahhoz, hogy megmaradjon, eurómilliók kellenek.

A Colosseum alagsorában vezetett látogatást előre le kell foglalni. Naponta tízszer, 25 fős csoportot engednek be. A 3. emeletet 2017 őszén nyitották meg a látogatók előtt. Naponta 4-5 csoportot engednek fel a felsőbb szintekre. A kilátáson kívűl – mely nem elhanyagolható – a környéken található kapcsolodó épületekre is rálátunk . Vezetőnktől sok hasznos információt kapunk a látottakról. 

A jegybevételből származó évi közel 35 millió euró az állam kasszájába megy, így a Colosseum jövője azoktól a befektetőktől függ, akik október végéig jelentkezhetnek a főpolgármester meghirdette nemzetközi felújítási pályázatra. Az elvégzendő munkák között szerepel a műemlék megtisztítása, a jelenlegi vasrácsok cseréje, az alagsor és a második emelet restaurálása, új jegypénztár kialakítása.

0
    0
    Kosár
    A kosár üresVissza az oldalra