Porto Észak Portugália központja,400 000 lakosú iparváros a Douro kanyarjai előtt. Porto egykor főváros volt, de ezt a címet át kellett adnia Coimbrának, majd Lisszabonnak. Dél-nyugat Európa egyik legjelentősebb városa.
Porto látnivalói
A belváros főbb nevezetességei gyalog is bejárhatóak, de jó ötlet a várost villamossal bejárni, mellyel egészen az Óceán partján lévő kikötőig is el tudunk jutni.
A város központja – a São Bento pályaudvarral – a Praça de Almeida Garrett. Porto főbb látnivalói az óvárosban, az I. Lajos hídnál és szétszórtan, de alig 1 km sugárban helyezkednek el, anélkül, hogy jellegzetes negyedeket alkotnának. Portót igazán vonzóvá fekvése, óvárosi hangulata teszi.
A turisták hamar felfedezik a város vonzerejét, különösen a folyó északi partján fekvő óvárosét. A 4000 éves történelemmel rendelkező Porto ezen része hevenyészve egymáshoz épített, keskeny, düledező, vörös cserepes házakból áll, mely a városközponttól a Ribeira negyedig, a Douro folyó partjáig tart. Porto bejárása fárasztó, mivel igen meredek utcák és sikátorok szabdalják. A Ribeira negyedet egyedülálló látnivalók, nyüzsgő élet és visszafogott köztisztaság jellemzi.
Tőzsdepalota: A XIX. századi, gránitból és márványból épült tőzsdepalota a város vezető testületének, majd a bíróságnak és a tőzsdének volt az otthona. Napjainkban több, Porto történetét bemutató kiállítás található meg benne.
São Bento Pályaudvar: Porto székesegyháza mellett, mely nem egy nagy látnivaló található a São Bento pályaudvar. A pályaudvar állandóan nyitva áll és falán a város történetének jelentős eseményeit megörökítő azulejo (portugál csempe) gyűjtemény található.
Szent Ferenc templom (Igreja São Francisco): A Szent Ferenc templom Portugália egyik legszebb temploma, melynek belsejét 400 kg aranyozott díszítés borítja.
Katedrális: Porto katedrálisa a XII. századból származik, amikor erődtemplomként használták, ezért a templomhoz őrtornyok és bástyák tartoznak. A katedrális belső terét a XVII. században építették át, a két stílus nehezen fér meg egymás mellett.
Vila Nova De Gaia: Porto óvárosával szemben, az I. Lajos híd túloldalán találjuk a Vila Nova De Gaia-t, mely a portói bor otthona. a vörös tetőcserepeken fehérre meszelt feliratok, éjszakánként óriási világító neon betűk és a parton álló jellegzetes barco rabelos bárkák vitorláit díszítő nevek mind-mind a nagy britt borforgalmazó társaságokat hirdetik (Taylor, Graham, Cockburn, Sandeman). Az oportó raktárak többségében ingyenes vezetés és borkóstoló található.
Clérigos Torony (Torre dos Clérigos): A Clérigos templom 75m magas gránittornyának megmászása után csodálatos panorámával találkozhatunk.
Amennyiben rendelését most adná le a hétvégi vagy hétfő délelőtti időszakra szólóan, rendelését NEM tudjuk teljesíteni. Irodánk hétvégente zárva tart, rendelések feldolgozása HÉTFŐn 10:00-től. Következő személyes ügyfél fogadási nap KEDDEN 12:00-től. Bezárás